Nemzetközi fuvarozás
A Boros Fuvar nemcsak Magyarországon belül, de nemzetközi szinten is megbízható nemzetközi fuvarozás szolgáltatást kínál. Kiterjedt európai kapcsolatrendszerünk és jól felszerelt járműveink révén hatékonyan és gyorsan szállítjuk árukat külföldre is. Profi csapatunk gondoskodik az összes szükséges adminisztratív feladatról, beleértve a vámügyintézést is, hogy a nemzetközi szállítás gördülékenyen és problémamentesen történjen.
Az első nemzetközi fuvarozással kapcsolatos, fent maradó emlékeink nem mások, mint az ókori Róma által létesített kereskedelmi útvonalak, melyek Európa nagy részét behálózták. Bár akkoriban ezen kereskedelmi útvonalak mentén alakult ki az élet, ma már elképzelhetetlen lenne egy autópálya mellé települt város létesítése, hiszen ezek a nemzetközi fuvarozást is ellátó útvonalak a nap minden órájában hatalmas forgalmat bonyolítanak le.
Ahhoz azonban, hogy a nemzetközi fuvarozás a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban menjen végbe, nem csak az útvonalakat kell ismerni, hanem az adott ország vonatkozó szabályozását is.
Vállalkozásunk szakemberei a nemzetközi fuvarozás területén belül több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Kollégáink nem csak a szállítmányozási feladatokat képesek ellátni, hanem az útvonal tervezési és engedélyeztetési feladatokban is tapasztaltak. Minden egyes, nemzetközi fuvarozást ellátó sofőrünk a megfelelő engedélyekkel, valamint több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, a még hatékonyabb szállítmányozás érdekében sofőr kollégáink éjjel nappal elérhetőek, az út bármely pontján.
Amit a nemzetközi fuvarozás területén belül vállalunk:
• gyűjtő- és direkt áruszállítást
• nemzetközi költöztetést
• építő- és tüzelőanyag szállítást
• homok- és kavicsszállítást
• szálanyag szállítást
• útvonaltervezést
Gépjárműveink teherbírása 7,5tonnáig hitelesítettek, kötelező és CASCO biztosítások mellett árubiztosítással is rendelkeznek, valamint GPS nyomkövetővel ellátottak. Továbbá a még hatékonyabb nemzetközi fuvarozás biztosítása érdekében egyes gépjárműveink feljáró rámpával és csörlővel felszereltek.
A nemzetközi fuvarozás során, megrendelőink egyéni igényeinek megfelelően kiállásos átrakodást is vállalunk az útvonal bármely pontján.
Jó tudni: a hatékony és természetesen a határidőre történő fuvarozás biztosítása érdekében vállalkozásunk szükség szerint alkalmaz alvállalkozókat.
A nemzetközi fuvarozás egy összetett és precizitást igénylő folyamat, amely különösen nagy odafigyelést kíván. A Boros Fuvar kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi fuvarozás területén, és teljes körű szolgáltatást nyújt ügyfelei számára, hogy áruikat biztonságosan és időben juttathassák el Európa különböző országaiba.
Miért érdemes a Boros Fuvart választani a nemzetközi fuvarozáshoz?
A Boros Fuvar vállalja a szállítmányok hatékony és biztonságos eljuttatását Európa szerte. A nemzetközi fuvarozás különleges ismereteket és logisztikai kapacitást igényel, amelyben cégünk élen jár. Szolgáltatásainkat úgy alakítottuk ki, hogy ügyfeleink számára a szállítási folyamatok egyszerűek és átláthatóak legyenek.
Profi nemzetközi szállítás: A Boros Fuvar az európai útvonalak legjobb ismeretében végzi a szállítást. Járműveink naprakészen karbantartottak, sofőreink tapasztaltak és jól felkészültek a nemzetközi fuvarozási kihívásokra.
Vámkezelés és adminisztratív támogatás: A nemzetközi fuvarozás során a megfelelő dokumentáció és vámkezelés elengedhetetlen. A Boros Fuvar teljes körű vámügyintézést vállal, így Önnek nem kell aggódnia a papírmunkák miatt.
Versenyképes árak és rugalmasság: Bár a nemzetközi fuvarozás gyakran jelentős költségekkel jár, a Boros Fuvar igyekszik olyan árakat nyújtani, amelyek kedvezőek és igazodnak ügyfeleink elvárásaihoz. A rugalmas szállítási időpontok és személyre szabott megoldások biztosítják, hogy minden ügyfelünk a legjobb szolgáltatást kapja.
Amennyiben nemzetközi fuvarozás szolgáltatásra van szüksége, ne habozzon kapcsolatba lépni a Boros Fuvar csapatával. Ügyfeleink számára biztosítjuk a gyors és biztonságos szállítást Európa bármely pontjára, legyen szó kisebb vagy nagyobb mennyiségű áruról.